Az óráimon mindig nagy hangsúlyt fektetek a légzésre. Azt tapasztalom, hogy ha a légzésünk szabad, mély és harmonikus, akkor sokkal könnyebben tudunk jelen lenni a testünkben. A gyakorlóimnak mindig azt mondom: a légzés nemcsak oxigénnel, hanem energiával is feltölt. Ha elkezdjük tudatosítani és mélyíteni, sokkal több erőforrásunk lesz a gyakorlás során.

Szeretek úgy dolgozni, hogy a légzést összekötöm a figyelem irányításával. Például arra kérem a gyakorlót, hogy a mozdulat közben vezesse végig a figyelmét egy „erővonalon” – egy nyújtózkodási irányon, ami segít, hogy a póz kitartása erőlködésmentesebb legyen. Amikor ott a fókusz, a test magától elkezd finoman aktiválódni, és létrejön az úgynevezett „akció” – vagyis egy természetes izomműködés, amely nem feszességet, hanem stabil tónust hoz létre.

Mondok egy példát: kobra pózban (bhudzsangászana) belégzés közben arra vezetem a figyelmet, hogy a test elülső felszínén nyújtózzon fölfelé: a lábfejtől a törzsön át a fejtetőig. Ehhez hozzátartozik, hogy aktiválja a combot, letolja a szeméremcsontot, behúzza a hasat, kiemeli a szegycsontot, és a fejtetővel nyújtózik felfelé. Kilégzés közben viszont a figyelmet a test hátulsó felszínére hívom: a tarkótól a lapockákon és a medencén át a lábfejig. Ilyenkor a vállak lazán leengednek, a lapockák és a farokcsont húzódnak lefelé, miközben a láb aktívan nyújtózik a nagylábujj irányába.

Tanárként újra és újra azt látom, hogy amikor a légzés és a figyelemvezetés összeér, a póz minősége teljesen megváltozik. A gyakorlók megtapasztalják, hogy nem az erőlködés hozza a stabilitást, hanem a tudatos jelenlét és az apró belső akciók. Ez az, ami számomra a jóga egyik legnagyobb ajándéka: megtanít finoman, mégis erőteljesen jelen lenni a testünkben.